Taksonyi Motorosok

  • Betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • Betűméret csökkentése

KÖZGYŰLÉS LESZ 2010. SZEPTEMBER 6.-ÁN (HÉTFŐN) 19:00 ÓRAKOR, A SZOKOTT HELYEN, A PINCE KLUBBAN.

A KÖZGYŰLÉS TÉMÁJA ÜGYDÖNTŐ, EZÉRT A VEZETŐSÉG KÉRI A TAGSÁGOT, HOGY MINÉL NAGYOBB LÉTSZÁMBAN JELENJENEK MEG. HA A KÖZGYŰLÉS A MEGHIRDETETT IDŐPONTBAN HATÁROZATKÉPTELEN, (NINCS MEG A TAGSÁG 2/3 RÉSZE MINT SZAVAZÓJOGÚ TAG) AKKOR A KÖVETKEZŐ KÖZGYŰLÉST UGYANAZNAP 19:30-RA TŰZZÜK KI, AMIKOR IS A KÖZGYŰLÉS MÁR SZAVAZÓKÉPES, LÉTSZÁMTÓL FÜGGETLENÜL.

KÖZELEG NOVEMBER, AMIKOR A JELENLEGI VEZETŐSÉG MANDÁTUMA AZ ALAPSZABÁLY SZERINT LEJÁR. TÖRVÉNYES KÖTELEZETTSÉGÜNK, HOGY A TISZTÚJÍTÁS AZ ALKOTMÁNYOS KERETEK KÖZÖTT TÖRTÉNJEN, ÉS EREDMÉNYÉT A BÍRÓSÁG FELÉ IS HITELT ÉRDEMLŐEN BENYÚJTHASSUK.

A SZEPTEMBERI KÖZGYŰLÉS FŐ FELADATA, AZ AKTUÁLIS PROBLÉMÁK MEGTÁRGYALÁSA MELLETT A JELÖLŐ BIZOTTSÁG FELÁLLÍTÁSA. ENNEK A BIZOTTSÁGNAK A LEGFŐBB FELADATA, HOGY A TAGSÁG RÉSZÉRŐL A KÜLÖNBÖZŐ POSZTOKRA ÉRKEZŐ JELÖLÉSEKET ÖSSZESÍTSE.

Taksonyi Motorosok

Vendégségben az ország közepén

Email Nyomtat PDF

 

(Klikk a képre még több képért)

 

A tavalyi majálisunkon vendégként megjelent pusztavacsi motorosoktól a Taksonyi Motorosok baráti meghívást kaptak az idény nyitó bulijukra. Az összejövetelen Elnökünk is részt vett, nyolcadmagával együtt. Vittünk ajándékként olyan hamisíthatatlan taksonyi relikviákat, mint az adventi felejthetetlen mézes motoros pálinka, a hozzávaló poharakkal együtt, és még némi apróságot.

A köszöntő ital meggypálinka, mindjárt az ajtóban. A rendező, Országközepe Motoros Baráti Kör meghívását rajtunk kívül még sok környékbeli klub is elfogadta. Találkozhattunk ott Ceglédiekkel, Nagykőrösiekkel, ott volt többek között a Pirates Family, néhány, általam ismeretlen MC, és akiket kifelejtettem a felsorolásból, azoktól elnézést kérek. A megnyitó a helyi egyesület Elnökének rövid beszéde után a Himnusszal indult. Utána babgulyás, finom sütik, élőzene, tánc, remek csajok elképesztő dekoltázzsal, meg amit még el tudtok képzelni. A buli fergetegesre sikerült, jól éreztük magunkat. Nagyokat beszélgettünk, és sok új ismerőst szereztünk a környékbeli motorosok közül. Ha a buli itt, helyben lett volna, talán kitartunk reggelig, de a távolság nagy úr, így vitorlát bontottunk éjféltájban és a két szamuráj hazafuvarozott minket.

Szerintem a mellékelt fotók lehozzák a buli hangulatát, és lehet hogy nekünk is kellene valami hasonló, kapcsolatépítő összejövetelt szervezni.

Utoljára frissítve ( 2010 január 28., csütörtök 17:54 )
 

Adventi vásár

Email Nyomtat PDF
Nincs is annál szebb, mikor a rajtrács összes pozícióját a Taksonyi Motorosok foglalják el.
 

(Klikk a képre még több képért)

 

A 2009-es adventi vásárba a motoros egyesület is bekapcsolódott, hogy maradandó emléket szerezzen a vásárba látogatóknak. Sokan jöttek ki a Főtérre, és sokan voltak azok, akik megvásárolták a motoros poharat, amiből megkóstolták a hamisíthatatlan Taksonyi Mézes Motoros Pálinkát.
 
Az advent fő attrakciója a gongjáték felavatása volt, azé a speciális zeneszerszámé, amely képes bármilyen dallamot lejátszani. Reméljük, hogy jövőre a motoros majálison meghallhatjuk a "Born To Be Wild" hangjait, miközben a motoros menet keresztül suhan a Főtéren.
 
Addig is ügyeljünk arra, hogy motoros poharunk soha ne maradjon hosszú időre szárazon.

Kellemes ünnepeket és boldog újévet kívánunk mindenkinek!

 
 
Utoljára frissítve ( 2009 december 15., kedd 17:15 )
 


8 / 28 oldal
Banner
Banner
Banner

Szerkesztés

Kedvezményes helyek

Banner
Banner
Banner
Banner
Az üzletekben min. 10 % kedvezményre jogosultak az egyesület tagjai igazolványuk felmutatásával

 
 

Klikk a képre még több képért

Adás-vétel

  • BMW F650
    BMW F650
    ( / Eladok)
    2010 május 13., csütörtök
  • Simson
    Simson
    ( / Eladok)
    2010 április 13., kedd
  • Simson S51
    Simson S51
    ( / Eladok)
    2010 április 13., kedd

A legjobb motor

A legjobb motor a(z)
 

Vonalban

Jelenleg 3 vendég olvas minket

Látogatók

mod_vvisit_counterMa14
mod_vvisit_counterTegnap65
mod_vvisit_counterHéten79
mod_vvisit_counterHónapban382
mod_vvisit_counterÖsszesen31887

Kiemelt támogatónk

Banner

Fő támogatóink