Taksonyi Motorosok

  • Betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • Betűméret csökkentése

KÖZGYŰLÉS LESZ 2010. SZEPTEMBER 6.-ÁN (HÉTFŐN) 19:00 ÓRAKOR, A SZOKOTT HELYEN, A PINCE KLUBBAN.

A KÖZGYŰLÉS TÉMÁJA ÜGYDÖNTŐ, EZÉRT A VEZETŐSÉG KÉRI A TAGSÁGOT, HOGY MINÉL NAGYOBB LÉTSZÁMBAN JELENJENEK MEG. HA A KÖZGYŰLÉS A MEGHIRDETETT IDŐPONTBAN HATÁROZATKÉPTELEN, (NINCS MEG A TAGSÁG 2/3 RÉSZE MINT SZAVAZÓJOGÚ TAG) AKKOR A KÖVETKEZŐ KÖZGYŰLÉST UGYANAZNAP 19:30-RA TŰZZÜK KI, AMIKOR IS A KÖZGYŰLÉS MÁR SZAVAZÓKÉPES, LÉTSZÁMTÓL FÜGGETLENÜL.

KÖZELEG NOVEMBER, AMIKOR A JELENLEGI VEZETŐSÉG MANDÁTUMA AZ ALAPSZABÁLY SZERINT LEJÁR. TÖRVÉNYES KÖTELEZETTSÉGÜNK, HOGY A TISZTÚJÍTÁS AZ ALKOTMÁNYOS KERETEK KÖZÖTT TÖRTÉNJEN, ÉS EREDMÉNYÉT A BÍRÓSÁG FELÉ IS HITELT ÉRDEMLŐEN BENYÚJTHASSUK.

A SZEPTEMBERI KÖZGYŰLÉS FŐ FELADATA, AZ AKTUÁLIS PROBLÉMÁK MEGTÁRGYALÁSA MELLETT A JELÖLŐ BIZOTTSÁG FELÁLLÍTÁSA. ENNEK A BIZOTTSÁGNAK A LEGFŐBB FELADATA, HOGY A TAGSÁG RÉSZÉRŐL A KÜLÖNBÖZŐ POSZTOKRA ÉRKEZŐ JELÖLÉSEKET ÖSSZESÍTSE.

Taksonyi Motorosok

Szomorú vasárnap

Email Nyomtat PDF

2010. május 30. szomorú hétvégéje volt a Taksonyi Motorosoknak. Nem balesetről szeretnénk beszámolni – hála Istennek mindenki szerencsésen hazatért -, hanem egy kellemetlen epizódról, ami Taksonyban, lakóhelyünkön esett meg.

Történt ugyanis, hogy néhányan – öt motoros, utassal együtt tízen – elindultak egy rövidebb vasárnapi gurulásra. Az időjárás tréfás kedvében volt, de ennek ellenére sikerült 200 kilométert teljesíteniük. A csapat kellemesen elfáradva hazatért, és ahogy ez mindig is lenni szokott megálltak a falu egyik vendéglátóipari egységében, hogy átbeszéljék az utazás élményeit egy pofa sör vagy kóla mellett.

Pontosabban szerették volna, de sajnos ezt a tervüket nem sikerült véghezvinni, mert a motorosokat nem szolgálták ki. Értetlenül álltak a helyzet előtt, mert sem viselkedésükkel, sem ruházatuk tisztaságával, sem motorjaik zajával nem adtak okot arra, hogy visszautasítsák őket. Nem volt semmilyen különleges kívánságuk, nem kértek semmi olyat, amit a kocsma ne tudott volna teljesíteni. Pénzük is volt elég, hogy fedezzék fogyasztásukat, így ivás helyett alaposan meglepődtek, de nem volt mit tenni, szelíden tovább álltak.

Persze előtte megtették a hivatalos lépések, beírtak a panaszkönyvbe, amire 8 munkanapon belül a vendéglátóipari egység üzemeltetőjének írásban kell reagálnia a község jegyzőjénél. Meg kell indokolnia a visszautasítást, aminek lehetnek etnikai, vallási és egyéb okai - lásd 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról -. Az incidens hivatalos része megy majd a maga útján, de ez nem kárpótolta a csapat tagjait, akiket érzelmileg alaposan megviselt a történet.

Ifjúkori olvasmányaikból jól emlékeztek rá, hogy a messziről érkező vándorokat, jöjjenek azok gyalogszerrel, lóháton vagy vasparipákon az útszéli fogadók mindig szívesen látták, mert tudták jól, hogy az utazók mögött hosszú út állt. Egy kis szusszanás egy pofa ital mellett az országutak vándorainak maga a paradicsom.

Szomorúak vagyunk, s kicsit szégyenkezünk, hogy ilyen megtörténhetett nálunk, Taksonyban. Ezért kérünk minden motorost, aki betér falunkba jó előre tájékozódjon a kiszolgálás felől nehogy kellemetlen perceknek nézzen elébe.

Utoljára frissítve ( 2010 június 02., szerda 08:41 )
 

Kapcsolatépítés

Email Nyomtat PDF

Kozma tagtársunk kapcsolatot épít a szigetvári motorosokkal.

 


4 / 28 oldal
Banner
Banner
Banner

Szerkesztés

Kedvezményes helyek

Banner
Banner
Banner
Banner
Az üzletekben min. 10 % kedvezményre jogosultak az egyesület tagjai igazolványuk felmutatásával

 
 

Klikk a képre még több képért

Adás-vétel

  • BMW F650
    BMW F650
    ( / Eladok)
    2010 május 13., csütörtök
  • Simson
    Simson
    ( / Eladok)
    2010 április 13., kedd
  • Simson S51
    Simson S51
    ( / Eladok)
    2010 április 13., kedd

A legjobb motor

A legjobb motor a(z)
 

Vonalban

Jelenleg 2 vendég olvas minket

Látogatók

mod_vvisit_counterMa8
mod_vvisit_counterTegnap65
mod_vvisit_counterHéten73
mod_vvisit_counterHónapban376
mod_vvisit_counterÖsszesen31881

Kiemelt támogatónk

Banner

Fő támogatóink